Nos, ez alatt a link alatt azokat szeretném remélhetőleg hasznos tanácsokkal ellátni, akik szeretnének egy kis körutazást tenni Ukrajnában, de félnek az itt felmerülő esetleges nyelvi problémáktól. Hát, annyira nem kell persze megijedni, hiszen ha azokra a vidékekre szeretnél elutazni, amelyek egykor Magyarországhoz tartoztak, ott elég sokan beszélnek még magyarul. Nagyon sokan viszont nem, és sajnos feltűnt nekem az az érdekes tény is, hogy valahogy két olyan helyen nem értenek magyarul, ahol a legszükségesebb lenne. Az egyik a boltok. Érdemes pedig az ukrajnai boltokban vásárolni, egyrészt a mieinknél kedvezőbb árak, másrészt a bő választék miatt: el se hinné az ember, de még az egész kis boltokban is legtöbbször rengeteg mindent lehet kapni, főleg édességekből és alkoholos italokból van meglepően nagy választék. A másik ilyen helyek a különféle nevezetességek és múzeumok. A korábbi magyar területeken jobb helyeken (pl. Munkácson) ha nem is éppen magyar nyelvű idegenvezetést, de magyar nyelvű leírást tudnak általában a magyar nyelvű látogatók rendelkezésére bocsátani, illetve látható helyre kihelyezni. Ha nem, akkor ez van, így jártál....
Nyugati nyelvekkel próbálkozhatsz, de nem jósolok sok sikert. Én sokszor próbáltam pl. angolul vagy németül bevásárolni, (itt ugyanis a mai napig is kevesebb önkiszolgáló üzlet van, mint nálunk) mindezidáig sikertelenül. Ami az idegenvezetéseket és leírásokat illeti: itt is csak azt tudom mondani, hogy jobb helyeken vannak idegen nyelvű idegenvezetések. Vagy nincsenek. :-)
Lényeg a lényeg, ez alatt a link alatt megtanulhatsz néhány kifejezést oroszul. Hogy miért épp oroszul és miért nem ukránul? Ennek legfőbb oka az, hogy nem tudok ukránul. Viszont a két nyelv annyira közel áll egymáshoz, hogy a két nép különösebb nehézségek nélkül meg tudja érteni egymást, valamint egykor kötelező nyelv volt, szóval jó esélyed van rá, hogy ezt megértik.
Először is érdemes megtanulni olvasni a cirill betűket:
a=А Б=b В=v Гg Д=d Е=je Ж=zs З=z И=i Й=j К=k Л=l М=m Н=n О=o П=p Р=r С=sz Т=t У=u Ф=f Х=h Ц=c Ч=cs Ь Ш=s Щ=scs Ы=ü/i Э=e Я=ja Ю=ju
|